A szívpalota titka


Wass Albert A szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba.

Reklámok

Nincs rajtad kívül senki sem


Időnként megszólal a lelkemben egy dal. Nem tudom sokszor eldönteni, hogy a múlt nosztalgiája, vagy a jelen és a múlt keveredése. Most azt érzem, hogy szükségem van Jézusra, és szükségem van egy igaz barátra akiben megbízhatok.

sas

Nincs rajtad kívül senki sem

(Szűcs Judith)

Szükségem van reád,
Mint eddig még sosem,
Szükségem van reád,
Hogy mindig jobb legyen,
Túl sok volt, ami sajnos,
Megtörtént velem,
Nincs rajtad kívül
Senki sem, aki értene,
Nincs rajtad kívül senki sem.

Szükségem van reád,
Hogy jókedvem legyen,
Szükségem van reád,
Hát maradj itt velem.
Látod, hogy felborult,
Az egész életem,
Nincs rajtad kívül
Senki sem, aki értene,
Nincs rajtad kívül senki sem.
Sokszor kiáltanék, de nem szabad,
Hisz’ az emberek mélyen alszanak,
Úgy kiáltanék, mert nem bírom,
Hogy a magány mindig itt ül az ágyamon,
Kiáltanék, segíts nekem,
S a sötétben fogd a két kezem,

Nincs rajtad kívül
Senki sem, aki értene,
Nincs rajtad kívül senki sem.

Szükségem van reád,
Hogy mindig lássalak,
Szükségem van reád,
Hogy mindig várjalak,
Szükségem van reád,
Hogy éld az életem,
Mert nem született senki sem, aki értene,
Nincs rajtad kívül senki sem.

Sokszor kiáltanék, de nem szabad,
Hisz’ az emberek mélyen alszanak,
Úgy kiáltanék, mert nem bírom,
Hogy a magány mindig itt ül az ágyamon,
Kiáltanék, segíts nekem,
S a sötétben fogd a két kezem,
Úgy kiáltanék,
Hogy a félelem végre tünjön el,

Sokszor kiáltanék, de nem szabad,
Hisz’ az emberek mélyen alszanak,
Úgy kiáltanék, mert nem bírom,
Hogy a magány mindig itt ül az ágyamon,
Kiáltanék, segíts nekem,
S a sötétben fogd a két kezem,
Nincs rajtad kívül
Senki sem, aki értene,
Mert nem született senki sem, aki értene
Nincs rajtad kívül senki sem.