Visszatérés a blogomhoz


Visszatérés a blogomhoz

 

Emlékeztem, hogy van egy blogom amit nagyon ritkán használok. Talán mert több fórum tagjaként kibeszélem magamból mindazt ami bennem van. De felismertem, hogy  ez nem igaz. a fórumokon párbeszéd folyik, a blogban többnyire monológ.

Elgondolkodtam a testvériségen, a szereteten és csalódottan kell tudomásul vennem, hogy az agapé szeretet, amely feltétel nélküli és viszonzást sem várva szeret, azt egyedül csak Jézus tudta megcselekedni.

Valamilyen formában szeretjük testvéreinket. De elég egy félreértett helyzet, egy rosszkor kimondott szó, vagy egy bántó cselekedet és  elszáll az idilli állapot, csökken a szeretet.

Kimondani könnyű, hogy szeretlek testvérem, még annak ellenére, hogy megbántottál. Többnyire ezt csak a száj mondja, de a szív nem úgy érez.

Az érzések nagy mértékben befolyásolják életünket. Kerüljük a beszélgetést vagy ellenkezőleg nem azt mondjuk amit szeretnénk, szembe mosoly ami nem őszinte.

Most még nem akarom kiírni a bennem dúló érzelmeket, de úgy gondolom, hogy rövidesen megteszem.

Addig is imádkozom, hogy Jézus Krisztus békessége tudjon betölteni és vezetni.

Kép

 


Áthoztam  egy másik blogomból több tartalmat, hogy egy helyen legyenek.


 István fiam esküvője

(2010.02.05.)

Pisti fiam és Ramóna
Pisti fiam és Ramóna

Izgatottan, szorongásokkal telve, de elérkezett az a nap is – István fiunk esküvője.

Félünk tőle, mert tudjuk ez nagy változásokat fog hozni mind a mi és gyermekeink életébe. Átadjuk őt egy nagy és nemes feladatra, egy új család vezetőjének. El kell őt engednünk és már nem mi leszünk a legfontosabbak számára. De tudjuk, hogy ez az élet rendje,

Kicsinosítottuk magunkat. Felvettük a legszebb ruhánkat és mosolyunkat, délben indultunk itthonról. Reggelizni nem volt időnk, az ebédre pedig már nem értünk rá, megmaradt vasárnapra.

A házasságkötő terembe fél órával korábban értünk. A feszült várakozást enyhítette a beszélgetés a leendő rokonokkal, megjelent vendégekkel.

Az első problémát az emelet okozta volna, mivel feleségemnek a lépcsőn való közlekedés nagy gondot okoz. Az ifjú pár figyelmének köszönhetően lifttel mehettünk fel, mert olyan helyet választottak az esküvőre ahol az édesanya nem kerül hátrányba.

Kicsinek tűnt a terem a megjelentek számára, zsúfolódva, de mindenki elfért.

Megköttetett a házasság
Megköttetett a házasság

Szépek és csinosak voltak gyermekeink. Az igen kimondását fiam megfontoltan, mintegy hatásszünetet alkalmazva mondta ki a házassági szerződést megpecsételő igent. Megtörtént a jegygyűrűk cseréje, elcsattant a hitvesi csók, férj és feleséggé lettek. Édesanyjuknak egy csodás virágcsokor átadásával megköszönték amiért felnevelték, és jóban rosszban sem hagyták magukra magukra őket.

Megható pillanatok
Megható pillanatok

Megható pillanatok voltak, kevés szem maradt szárazon.

Ezt követően gyülekezetük imaházában folytatódott a köszöntő. Bibliai tanácsokat és útmutatást kaptak életük további folytatásához.

Az esküvői vacsora helyszíne egy gimnázium ebédlője volt, virágokkal, lufikkal feldíszítve.

A vendégek saját maguk által készített süteményei adták az édességet kedvelőknek a változatos ízeket. Gyümölcsleves és hidegkonyhai tálak sokaságából lehetett választani a svédasztal szerűen tálalt finomságokból. Alkoholmentes esküvő volt, de a jó hangulatot a barátságos beszélgetések, a táncra ösztökélő jó zenei válogatások, és a vendégeket, az ifjú házaspárt is bevonó társasági játékok fokozták.

Esküvői torta
Esküvői torta

Este 10 órakor, a kitartóaknak és az ínyenceknek megérkezett a töltött káposzta, az esküvői torta, a tiramisu és több ízlelőbimbót megdolgoztató édességek sokasága.

Fáradtan de egy jól sikerült esemény örömével zártuk a hosszú előkészülést és izgalmakat, fáradtságokat okozó emlékezetes eseményt.

Elengedtünk családunkból egy fiút, de visszakaptuk egy aranyos kislánnyal – Ramónával az oldalán.

A bejegyzés áthozva a megszűnt honlapról



Madaras 2011.április 15. Temetés

Hegyvári Pálné (szül.  Dózsa Terézia ) temetésére jött össze a család Madaras temetőjében.

Édesanyám 1968-ban bekövetkezett halálát követő gyászév végén Teri néni és gyermekei családunkban kerültek és így lett ő anyám helyett anyám.

Sokat köszönhetek neki, mert mindig becsületesen gondoskodott rólunk, nem kivételezett közöttünk saját és fogadott gyermekei között, szeretettel nevelt minket becsületességre.

Édesapámmal 39 évet élt együtt békességben és szeretetben, de 3 évvel apám elhunyta után, 86 évesen őt is elragadta a halál.

Temetésére Madarason került sor. Összejött a  család, és ahogyan ilyenkor szokásos emlékeztünk. Letettük ravatalára az emlékezés koszorúit, könnyes szemmel vettünk tőle búcsút utolsó útján.

Légy áldott Teri néni, légy áldott pót anyám, légy áldott!

Szereteted, kedvességed, drága lényed már csak a szívűnkben él tovább.

 A temetés fotóiból

Nevelőanyám ravatala Madarason
Nevelőanyám ravatala Madarason

 

Dózsa család síremléke Madarason
Dózsa család síremléke Madarason
Készülődés a halotti torra
Készülődés a halotti torra
Madarasi rokonok
Madarasi rokonok
Madarasi rokonok
Madarasi rokonok

Isten veled, nyugodj békében!

Koszorúk a síron
Koszorúk a síron


 

Testvérem, Anna

Testvérem Anna
Testvérem Anna

Legfiatalabb testvérem, Anna. 1955.szeptember 11-én született. Ő állt érzelmileg a legközelebb hozzám. Kezdetben egy munkahelyen dolgoztunk. Férjével, kisfiával és születendő gyermekével Németországba utaztak rokonlátogatásra a ’80-as évek elején és ott is maradtak. Mint diszidensek nem is jöhettek haza Magyarországra 5 évig. Első házasságából elvált és boldogan éltek az újban mindaddig amíg korunk szörnyű betegsége a rák, meg nem támadta szervezetét. Elhitették vele, hogy a természet győgyászat eszközeivel leküzdhető ez a betegség. Semmilyen áldozatot nem sajnálva alávetette magát ezeknek a “kezeléseknek”. A mindenre hajlandó természetgyógyászok segítették megszabadulni a fogaitól, a pénzétől és attól az esélytől, hogy az időben felismert betegséget az orvosi tudomány gyógyítani próbálja. Nem hozott eredményt a természetgyógyászat, maradt a durva csonkolásos orvosi beavatkozás, de már későn. Áttétek képződtek a testében. Élet-halál között lebegett 2008 év végén, de a kemény imaharcnak is köszönhetően, Isten segítségével és kegyelmével, januárban visszakerült a halál völgyéből családjához. Látványos javulás következett be életében, amely bizakodással és reménységgel töltötte el őt és családját is a jövőt illetően. Új célokat és terveket szövögetett, és megpróbált otthon is családjának ismét hasznos tagjává válni. Javuló vizsgálati eredményei arra engedtek következtetni, hogy a rák le lett győzve. Tévedés volt. Július végén kiújultak a fájdalmak, jött a mozgásképtelenség, gyógyszerek, kórház és a fájdalmas hír; testvérem, Ancsa, egy nappal édasanyánk halálának 41. évfordulója után, a mai napon örökre lehunyta szemeit.

Anna testvérem sírja Münchenben
Anna testvérem sírja Münchenben

Fáj a szívem. Annyira friss ez az állapot, hogy nem tudom elhinni és elfogadni a tényt, hogy akit szerettem, legkedvesebb testvéremet soha többé nem láthatom, hangját nem hallhatom.Tudom, ő már az Úr szerető karjai között van, de mégis úgy érzem, hogy hiánya szétfeszíti szívemet. Örülök annak, hogy elmondhattam neki mennyire szeretem és együtt érzek vele. Kapcsolatunk igazi szerető testvéri kapcsolat volt. Aki most itt vagy, és olvasod ezeket a sorokat, kérlek mondd el és mutasd ki szeretteidnek, hogy mennyire fontosak neked, mert lehet holnap már nem lesz rá lehetőséged.

Budapest, 2009.09.09.


Édesapám emlékére

Egy éve (2007.július 13-án) egy rendezvényt tartottunk a gyülekezetben amelyre olyan vendégeket hívtunk meg, akik még nem döntöttek a nagy kérdésről: Istennel vagy nélküle. A találkozó 18 h-órakor kezdődött. Érkeztek is  a vendégek szép számmal. Örültem amikor egy korábbi kedves ismerősöm is megérkezett, egy hölgy aki hozzánk járt szeretettel és erővel feltöltekezni.(Az ő szavait idéztem.)

Este 8-kor telefonon hívást kaptam, hogy édesapámat most szállítja mentő a kórházba. Elszorult a torkom, hiszen apám már 88 éves. Elköszöntem a vendégektől és kisebbik fiammal mentünk apám után. Még vizsgálat előtt volt amikor odaértünk. A hasát fájlalta,de számomra az volt a megdöbbentő, hogy unokáját – fiamat – kérdezte meg, hogy én ki vagyok? Fájt, hogy ugyan elbeszélgetett velem, de nem ismert meg. Apámat eddig úgy ismertem, mint aki napra kész a világban zajló eseményekben, készen állt mindig egy kis eszmecserére, vitára, és most … Uram, mi történt vele?

Kísértük a vizsgálatokra több órán keresztül , éjfél környékén  végül kapott egy kórházi ágyat. Diagnózisa epehólyag gyulladás és nagyfokú kiszáradás.

Édesapámmal egy időben került az osztály női szárnyára egy mami 91 évesen, ugyanolyan kórképpel. Az őket kísérő család hazafuvarozott minket éjjel, megkímélve a taxi, ill. éjszakai buszjárat kellemetlenségeitől.

Szívembe fészkelődött az aggódás, amelyben inkább a tudatzavart tartottam aggasztóbbnak. Féltem a holnaptól, féltem a várható következményektől.

A következmények pedig egyre súlyosabbak lettek. Az orvosok álláspontja szerint műtétre volt szükség, ezért hétfői napon átszállították édesapámat egy budai kórházba.

Megviselte a helyváltoztatás, elméje teljesen összezavarodott. A következő napon már nem is akart reagálni az külső ingerekre, magába vonult, megszüntette a kapcsolatot a külvilággal, csak időnként emelkedett fel benne az egyre ritkábban visszatérő öntudat. Nagyon fájt a szívem így látni, magatehetetlennek és kiszolgáltatottnak.

Infúzió volt rajta egész nap, és zavarodottsága már az őrület mértékét közelítette meg.Testi épsége megvédése érdekében kezeit kikötötték az ágyhoz, csak addig tették szabaddá amíg ott voltunk mellette. Nem ismert meg minket,  azt sem tudta hol van, össze-vissza beszélt.

Eddig a napig nem tettem még ilyet nyilvános helyen, de most fennhangon könyörögtem Istennek, hogy hozza helyre elborult elméjét.

Nagyon leverten jöttem el tőle.

Másnap közölték a kórházban, hogy elvégezték a műtétet, és ami fontos, apám reggel normális válaszokat, feleleteket adott, elröppent elméjéről a tudatzavar.

Meghallgatott Isten!

A műtét, ami egy altatással végzett beavatkozás volt, sikeresnek bizonyult.

Apám altatási kábulatban volt mindvégig amíg a család bement hozzá látogatni, és a reménység feléledt mindnyájunkban.

Végül elérkezett az a nap, amikor utoljára beszélgettem vele. Ekkor még ezt nem tudtam.Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem és tisztelem őt amiért hűséges volt édesanyámhoz ,akit hosszú éveken keresztül ápolt amíg betegeskedett, és halála után egyedül nevelt minket tisztességes és becsületes emberekké.

Törölgettem a trópusi hőségtől verejtékben úszó testét, etettem – itattam, és nosztalgiáztunk a múlt kedves emlékein.

Vigasztaltam, hogy amíg erősödik és gyógyul,addig párját (nevelőanyámat) ellátjuk, segítjük, ne aggodalmaskodjon ,mert minden rendben van és lesz.

Szinte az egész délutánt vele töltöttem kezét fogva, fel-fel ültetve,bátorítva. Amikor elköszöntem tőle homlokára adtam a búcsú puszit. Akkor még nem tudtam, hogy ez volt az utolsó. Békességben hagytam magára.

Következő nap, július 20-án reggel telefonált az orvos a kórházból, hogy édesapám hajnalban, csendesen, az örök álom birodalmában maradt. Élt 88 évet.

És most befejezem ezt az emlékezést, mert kicsordultak a könnyeim.

Fájdalmas emlék…

Édesapám temetése
Édesapám temetése

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

“Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: “Hol volt…”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: “Nem volt… ”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Hiányzol drága Édesapám, bár még szólhatnál,

szívem szakad meg, amiért itt hagytál.

Most, hogy  elhagytál és nem jössz többé

Fájdalom kínoz. Nem válhatsz csak emlékké!

Te a jóságodat két marokkal szórtad,

önzetlenül adtál jónak és rossznak.

Mindig egy célod volt, a családért élni,

Ezt a kegyetlen halál tudta csak széttépni.

Ez a tehetetlen fájdalom kínoz, iszonyú,

És csak egy gondolat szolgál vigaszul,

Az, hogy tán csillagként ragyogsz felettem,

Fentről  vigyázod minden lépésem.

Ma is úgy lenne jó, mint ahogyan régen,

Ha Te lehetnél  újra végső menedékem.

Mindent mi fáj most, szívem tépi, s bántja

Elmondhatnám néked megértésre vágyva .

Nem integet többé  elfáradt kezed,

Nem dobog értem jóságos szíved.

De számomra Te sosem leszel halott,

Örökké élni fogsz, mint a csillagok!

Egész életedben  csendesen éltél,

És most halkan, szótlanul elmentél.

Mit a porba írunk, elfújja  a szél,

De emléked szívemben mindörökké él.

Itt éltél, csendesen és szerényen.

Drága lelked nyugodjék békében!

Ezek a gyertyák  most teérted égnek.

Édesapám, te drága jó lélek.

Fent vagy már a magas égben!

A hatalmas Isten szeretetében.

Gondolj  rám onnan a mennyből

Szólj lelkemhez  a végtelenből.

Édesapám, sírod felett könnyezem,

Minden cseppje teérted egy köszönet.

 



 

Édesanyám

Szinte még gyermek voltam 1968-ban, amikor elveszítettem édesanyámat. Betegsége nagyon megkínozta amely egy figyelmen kívül hagyott balesettel kezdődött. Valamilyen ünnep alkalmával kaptam egy gázzal töltött lufit, ami annak rendje és módja szerint a mennyezeten kötött ki. Alacsony termetű édesanyám székre állt, hogy elérje a zsineget, de a szék megbillent és a háttámlán lévő gomb anyám gyomrát megnyomta.

Évekkel később ebből gyomorrák alakult ki amely végzetesnek bizonyult. Harmincnéhány kilóra fogyott szegény teste feladta. A kórházban kezét fogva, szemmel kommunikálva engedtem utolsó útjára.

Hiánya nagyon fáj még mindig, hiába teltek el azóta évtizedek. Sajnálom, hogy nem láthatja családomat, feleségemet, gyermekeimet és unokáit.

candle gifcandle gifcandle gifcandle gif

 



Reklámok