Fodor Ákos: Még mindig


ölelés4

Fodor Ákos: Még mindig

nem vagyok elég szegény.
Még nincs bennem elég csend ahhoz,
hogy ne vitatnám a vitathatatlant:
még van szavam.
Nyomorultan, tériszonyban,
könyörögve a semmitsemtudásért,
még mindig magamhozszorítanék valakit, valamit,
Veszendőt a Veszendő.

Álarcom


Mosolygós álarc
álarc

Nem minden az,
Miről azt hiszed megvan,
talán még hiányzik.
Ha mosolyt látsz ajkamon:
lehet, hogy az fájdalom.
S ha szememben könny ragyog:
talán boldog vagyok.
A látszat csalóka…
és ki tudja mióta?
Lelkem nem lehet fagyos jégszikla,
de kemény kell legyen,
hogy mindazt, mi fáj az életben
elviselhessem.
Kezem néha odavágna,
de tudom – nem lehet…
elfoglalom ölelésre a két kezemet.
És a hosszú éjszakák arra is valók,
hogy könnyeim áztassák
a párnát s takarót.
Mert a reggel első fénye,
ha felnyitja szemem
újra mosolygós és fényes kell legyen!

Tükörbe nézve álarcom felteszem,
eltakarom vele mindazt,
mi fáj a lelkemen…

Forrás: http://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/49082