(Nox – Mások voltunk) (Edda – Elmondom majd)


Nox – Mások voltunk


Dalszöveg

Hinni azt, hogy lassul az idő,
Nem mos el majd mindent az eső.
Álmodozni együtt csendesen.
Tudni azt, hogy nem vagy idegen.

V2.:
Remélni, hogy mindig így lesz majd.
Az örökkévalóság összetart.
Elsuttogni őrült szavakat.
Mondd, mennyit ér, ha végül elszakad
A pillanat?

Refrén:
Mások voltunk egyszer réges-régen.
Felhők szárnyán szálltunk odafent az égen,
De a múlt mélybe hullt, s a nap tüzét
Túl nem éltem.

V3.:
Előttünk a tiszta víztükör.
Csepp hullik rá, s mindent összetör.
Elhomályosul a régi kép.
Mi minden volt, az mára semmiség.

V4.:
Reméltem, hogy mégsem így lesz majd.
Elkerülünk együtt száz vihart.
Őszinték lehetnek a szavak.
Mondd, mennyit ért a vágy, ha így marad
A pillanat?

Refrén:
Mások voltunk egyszer réges-régen.

Felhők szárnyán szálltunk odafent az égen,
De a múlt mélybe hullt, s a nap tüzét
Túl nem éltem.

Refrén


 

Edda – Elmondom majd

Dalszöveg
Láttam a holdat a napot az égen,
Láttam a könnyeket az Ő szemében,
Láttam az arcát ahogyan elrohant,
Lassan megértettem miért boldogtalan,

Láttam az arcod láttam egy képen,
Láttalak téged Isten szemében.

Elmondom halkan csendben hogy mit akarok,
Elmondom halkan csendben hogy mi a titok,
Te vagy a lélektársam ó te vagy igen,
Ennyire egyszerű ez a nagy szerelem,
Elmondom majd.

Ne dobj el mindent ne mondd hogy kár volt,
Nem vagy már közel és nem vagy még távol,
Még minden bennünk van csak a jelen vádol,
Még nem ölt meg mindent a hétköznapi mámor.

Láttam az arcod láttam egy képen,
Láttalak téged Isten szemében.

Elmondom halkan csendben hogy mit akarok,
Elmondom halkan csendben hogy mi a titok,
Te vagy a lélektársam ó te vagy igen,
Ennyire egyszerű ó e nagy szerelem,
Elmondom majd.

Hiába kínál mást a féktelen élet,
Egyetlen pillanat és máris tovább lépek,
Csak az íze kell csak a villanás tüze csábít még,
Ami nélkül ami végül lehet így is a boldogság.

Elmondom halkan csendben hogy mit akarok,
Elmondom halkan csendben hogy mi a titok,
Te vagy a lélektársam ó te vagy igen,
Ennyire egyszerű ó e nagy szerelem,

Elmondom halkan csendben hogy mit akarok,
Elmondom halkan csendben hogy mi a titok,
Te vagy a lélektársam ó te vagy igen,
Ennyire egyszerű ó e nagy szerelem,
Elmondom majd.

Elmondom majd.

Elmondom majd.

JeepCKing: Ne add fel!


 

Soha ne add fel!
                                                        kép: Soha ne add fel

JeepCKing: Ne add fel!

Mikor a fájdalom és a kín felordít,
és az ég minden vihart ellened fordít,
mikor az útszéli faág arcodba csap,
és pokoli démonok tépik a hajad…
Mikor a reménytelenség leghűbb társad,
s nem jön a megváltás, hiába is vártad,
mikor a puszta lét is már csak büntetés,
mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés…
Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,
s remegő kezekkel vésed a fejfádat,
mert az erődet már fogyatkozni érzed,
és az elmúlás rozsdája marja vérted…
Mikor azt hinnéd, eljött az utolsó nap,
s fájó búcsúztatódra készül már a pap,
mikor már nincs erőd küzdeni az árral,
és úgy döntenél, elmész ezzel a nyárral…

Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,
és lágy mosolyodban egy világot látnak…
Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,
akik veled együtt sírnak, és nevetnek…
Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,
és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz…
Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,
s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel…
Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,
akiknek melletted lenni egy megváltás…

Mikor azt éreznéd, leomlott az erőd,
akkor meríts belőlük magadnak erőt!
Amikor a reményed meghalni látszik,
és lelked a kialudt tűz mellett fázik,
szeretet-hasábot tesznek a parázsra,
nem is kell túl sokat várnod e varázsra.
Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,
zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,
hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,
melyek kiölnék belőled a vágyakat.
És mikor hited porrá zúzná az élet,
festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,
reményed, álmaid velük tovább vinni!
Ha másért nem, miattuk érdemes élni,
és Istentől imádban új csodát kérni!

Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,
míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!